A tanulsággal kezdem: mielőtt legközelebb költözésre adnom a fejem, tájékozódom a helybéli lakáskínálatról. 

Így utólag azt hiszem, hogy nem sok fogalmam volt korábban a német albérlethelyzetről. Azt tudtam, hogy München és Tübingen drága, de mivel ezen városok egyike sem volt célállomás, ezzel az információval nem mentem túl sokra. Most már látom, hogy Németországban albérletet találni egyáltalán nem egyszerű. Ha külföldi vagy, netán nem is beszélsz németül, akkor segítség nélkül közel lehetetlen - legalábbis itt vidéken egészen biztosan. Kissé utána olvasva a témának hamar kiderült, hogy az egész országban probléma a lakáshiány.

Nagyjából egy hónappal a megérkezésem után vetettem bele magam a lakáskeresésbe. Tettem ezt otthonról, az interneten keresztül, ahogy ezt manapság szokás. Ha valaki most kezdene bele a nézelődésbe, akkor az  ImmobilienScout24 és az Immowelt oldalakat ajánlom kiindulásként. Meglepődve tapasztaltam, hogy a környékén nulla darab kiadó lakás található. Nem csak, hogy nincs olyan, ami a preferenciáimnak megfelelne, de egyetlen lakást sem hirdettek. Ahogy teltek a hetek, a helyzet annyit változott, hogy néha megjelent egy-egy 100 m² feletti lakás az említett portálokon. Érthető okokból nem szerettem volna az egész fizetésemet a lakásra költeni...
Ahogy egyre gyakrabban néztem át a kínálatot és ütöttem be az Immobilien szót a keresőbe, olykor felcsillant a remény és találtam egy-egy nekem tetsző lakást. Némi gondolkodás után aztán regisztráltam az oldalra és írtam a hirdetőnek, hogy érdekelne a lakás. A válasz mindig a szokásos "sajnos már nem elérhető" volt. Ott követtem el hibát, hogy a hirdetések megjelenése után igyekeztem átgondolni, hogy megfelelne-e nekem a hirdetett lakás, illetve sokszor el is sétáltam megnézni a házat és környékét. (A helység méretéből adódóan egy fényképes hirdetésből viszonylag könnyen beazonosítható, hogy pontosan hol található az adott lakás.) Be kellett látnom, hogy ezen idő alatt (maximum 1-2 nap) a lakásokat bizony kiadják.

Ahogy kezdtem kétségbe esni, stratégiát váltottam. Miután megtanultam, hogy gyorsnak kell lenni, feliratkoztam az ingatlanportálok és hirdetési oldalak hirdetésfigyelőire és csatlakoztam olyan Facebook csoporthoz is, ahol a környékbeliek kiadó lakásokat hirdethettek. Ekkor naponta már biztosan több órát bújtam az internetet kiadó lakások után kutatva. Az elvárásaimat minimálisra csökkentettem és a szomszédos településeken is keresgéltem. Persze az alap problémát, hogy gyakorlatilag nincs kiadó lakás, ezzel nem oldottam meg. 

A helyzetemet egy olyan kollégával osztottam meg, aki szintén nemrég költözött a környékre. Ő azt tapasztalta, hogy errefelé főként idős emberek adnak ki lakásokat, így a hirdetéseket inkább a szupermarketek hirdető tábláin vagy apróhirdetési újságokban teszik közzé, mintsem az interneten. Bejártam a környék összes boltját hirdetőtábla után kutatva, majd az ezekkel rendelkezőkbe heti egy túrát beiktattam.

Ismét eltelt egy pár hét, mire rám mosolygott a szerencse. A fénykép nélküli hirdetés - amire jelentkeztem - az interneten jelent meg egy közel kétszer akkora lakásról, mint amit egyébként kerestem. Ekkor már szinte azonban mindenre jelentkeztem, mégpedig a azonnal. A munkahely által biztosított lakásban csak néhány hónapig maradhattam és messze nem volt ideális sem.
Kaptam időpontot a lakás megtekintésére, ami itt úgy zajlik, hogy a tulajdonos / ingatlanos az összes pályázót egy általa kijelölt időpontban meghívja egy körbevezetésre a lakásban. Ha nem jó az időpont, akkor a lakást biztosan elbuktad. Extrém esetben pedig csak a lépcsőházból tekintheted meg azt, hiszen nem fér be minden meghívott egy kisebb otthonba.

Utána olvastam és rengeteg tanácsot is kaptam kollégáktól és rég nem látott ismerősöktől,  hogyan készüljek fel egy lakás megtekintésére. Ezeket most szeretném újra megköszönni, igazán sokat segítettek abban, hogy végül egy fantasztikus albérletre leljek. De ne szaladjunk ennyire előre!

A kihirdetett időpontban négy fiatal pár és én jelentem meg a ház előtt, ahova invitáltak. A tulajdonos csodálkozott, hogy "csak" ilyen kevesen vagyunk, mert a lakás után húszan érdeklődtek. Az első kérdése az volt, hogy mindenki ért-e bajorul. Igyekeztem okosan bólogatni, mivel nem akartam idő előtt kiesni a potenciális bérlők listájáról.
Az öt-tíz percig tartó körbevezetésből a lakásban nem sokat értettem, de szerencsére magam is felismertem, hogy melyik a fürdő- és a hálószoba. Ezután egy A4-es papírra kellett felírnia a nevét és a telefonszámát annak, akit érdekelt a lakás. Mindenki feliratkozott...

Miután a többiek elmentek, az esélytelenek nyugalmával fordultam a tulajdonoshoz. Elmondtam neki, hogy komolyan érdekelne a lakás és átadtam a magammal hozott dokumentumokat (erről majd később bővebben). Nem említettem, hogy most költöztem az országba (a kiejtésemből nyilván kitalálta, hogy nem vagyok tősgyökeres német...) és azt sem, hogy a még Magyarországon lévő párom nem beszél németül. Csupa szerencse, mert később megjegyezte, hogy nem adna ki olyannak lakást, aki nem beszél németül. Ezt korábban több kollégámtól is hallottam. Nagyobb városokban valószínűleg egyszerűbb a helyzet, a falusi bajor nyugdíjasok zárt közössége aligha akar (tud) külföldiekkel angolul bajlódni.

Pár nappal később még írtam egy szívmelengető e-mailt a bérbeadónak, hogy igazán lenyűgöző a lakása és tényleg pont ilyet keresek.
El sem akartam hinni, amikor megcsörrent a telefonom a hírrel, hogy enyém az albérlet. A szerződés aláírásáig nem is mertem elbízni magam, ám szerencsére minden rendben ment. Valamiért szimpatikus voltam a tulajnak, ám többször megemlítette, hogy másik két komoly érdeklődő is maradt még, akiknek szívesen kiadta volna a lakást. Néha egyszerűen szerencsés vagyok.

Álljon itt még azoknak a jó tanácsoknak az összefoglalása, amelyet korábban én is kaptam és a lakás megtekintésen hasznosítani tudtam. Szerintem még másnak is jól jöhet.

1.  Megjelenés
   A bérbeadó nagyon rövid idő alatt nagyon sok ember közül választja ki a legszimpatikusabbat. A jó megjelenés feltétlenül előnyös lehet.
   
   
2. Pontosság
    Aki késik, lemarad. Sokan keresnek lakást, így senki nem fog egy sokadik érdeklődére várni, mert lesz elég, aki pontosan érkezik.
   
   
3. Érdeklődés
   Mutass érdeklődést, kérdezz vagy csak igyekezz személyesen jó benyomást tenni a bérbeadóra.
   
   
4.  Dokumentumok
   Amikor megtekinted a lakást ezeket vidd magaddal: Mieterselbstauskunft, SCHUFA, munkaszerződés, munkáltatói - és kereseti igazolás, személyi azonosító okmány.
   Mivel sok az érdeklődő és kevés a lakás, a tulajdonos megteheti, hogy munkahely, ill. anyagi helyzet alapján rangsorolja a jelentkezőket. Az új adatvédelmi törvény értelmében nekem még egy cetlit kellett írnom, hogy ezeket a papírokat önként adom át.
   
   
5. Tetszett a lakás?
   A megtekintés után írj pár sort a bérbeadónak, amiben megköszönöd a lehetőséged és mellékeled azokat a dokumentumokat, amit esetleg előzőleg nem adtál át. Még néhány kedves szó és lehet reménykedni, hátha sikerrel jársz.

Ez a bejegyzés még a nyár közepén íródott, az esetleges időzavar ne tévesszen meg senkit.

Ide először egy pro és kontra listát terveztem írni az első benyomásaim alapján, de talán még túl korai messzemenő következtetéseket levonnom bizonyos történésekből. Álljon itt inkább néhány érzés, tapasztalat, ami valamiért megragadt bennem az elmúlt napokban.

Közbiztonság: olyan mint sok hasonló német kis faluban. Nincsenek a házak előtt magas kerítések vagy kapuk, a bringák lezáratlanul állnak mindenféle; a cég előtt is jóformán csak én lakatolok. Az utcán mindenki köszön mindenkinek, az emberek a boltban vagy a hivatalban segítőkészek.

Kultúrsokk: engem nem ért, valószínűleg azért, mert ha részletekben is, de legalább egy évet eltöltöttem már Németország különböző helyein: iskolai kirándulás, tanulás, munka, üzleti út, nyaralás vagy kikapcsolódás révén. Leginkább talán a munkahelyi lazaságokon döbbenek le, de ez többnyire az itteni munkajogból ered. Például, hogy nem szabad  egy nap tíz óránál többet dolgozni. Ezt számon kérik és rettentően odafigyelnek rá. Már számolni sem tudom, hogy hányszor szólt a HR, a főnököm vagy egy-egy kollégám, hogy nehogy 10 óránál többet dolgozzak egy nap.

Időjárás: tapasztalatból tudtam azt is, hogy hideg lesz és sokat fog esni az eső. Hatalmas meglepetésként ért, hogy a megérkezésem utáni napokban ragyogóan sütött a nap és 30 fok felett volt a hőmérséklet. Azóta persze már megérkezett a fagyos, nyári, esős idő. Ami az időjárást tekintve meglepő, hogy a nyárias napokon reggelente óriási köd van. Mióta csak maximum 15 fok van napközben, a ködnek nyoma sincs. Biztos velem van a baj, de eddig a ködöt a hideghez kötöttem, most át kell állnom. Ha a közeli templom tornyát sem látom az ablakból reggel, akkor tudom, hogy hamarosan kisüt a nap.

Tömegközlekedés: olykor hiányzik az állandóan szidott budapesti rendszer. Nem akartam elkapkodni az autóvásárlást, de innen a legközelebbi városokat (ca. 30 km) is minimum 2-3 óra elérni busszal és megszámlálhatatlanul sok átszállással.

Hosszú nappalok: a magyarországi időzóna sosem volt a kedvencem (a téli fél négyes sötétedést pedig kifejezzen utáltam), itt természetesen nyertem egy kis időt és este 10-kor még világos van.

Telefon- és internetszolgáltatás: a térerő egy olyan luxus, ami csak ritka esetben érhető el. Ugyanez vonatkozik a normális sebességű internetre is. Az utóbbi öt évben már biztosan nem foglalkoztam otthon azzal, hogy milyen internetcsomagot válasszak, mert a legolcsóbb is tökéletesen megfelelt arra a célra, amire használtam: e-mailek és különféle híroldalak olvasása, esetenként egy-egy videó megnézése. Ezalatt az idő alatt túlságosan hozzászoktam ahhoz, hogy miután megnyitok egy oldalt, az rögtön betöltődik. Na ilyen itt nincs, sőt már a kisebb zivatarok után sincs net a lakásban egy napig.

Kártyás fizetés: a nagyobb, multinacionális láncoknál már szinte mindenhol lehet bankkártyával fizetni, máshol inkább nem, ahol meg mégis, ott csak a helyi EC kártyát fogadják el. Viszont azon kevés helyen, ahol a paypass-os hitelkártyát tudja olvasni a terminál, érezhetően gyorsabban reagál, mint Magyarországon.

Köszönöm az eddigi visszajelzéseket, igazán jól esik hallani, hogy van aki még négy hónapnyi hallgatás után is szeretné olvasni a blogom, kíváncsi az újabb történetekre és eszmefuttatásokra. Ez a legfőbb oka annak, hogy most ismét a laptopom előtt ülök és megpróbálok valamiféle életjelet küldeni magamról és egy hangyányi emléket hagyni az utókornak.

Hogy a szürke hétköznapok szippantottak-e be vagy csak a lustaság győzedelmeskedett a lelkesedésem felett, mindenki döntse el maga. Nincs elfogadható mentségem a hosszú hallgatásra. Mindenesetre jó néhány dolog történt nyár óta. Hacsak felemelem a fejem, szétnézek a nappaliban és elgondolkodom egy pillanatra, könnyen belátom, hogy rengeteg hihetetlen dolog történt velem nagyon rövid idő leforgása alatt.
Emlékszem az év eleji karrierbeszélgetésekre, amikor furcsán méregetve néztek rám, mert azt mertem mondani, hogy jól érzem magam a helyemen és nem vágyom másra vagy többre. Aztán fordult egyet a szél és most itt vagyok egy másik országban, egy új munkakörben. Nem mondom, hogy elégedettebb vagyok, mint korábban, de határozottan újra vannak céljaim. (A furcsa nézéseket meg már az elmúlt 30+ évben megszoktam, és az esetek számottevő többségében be is szoktak jönni az eleinte - a külső személőnek - eszetlennek tűnő vállalkozásaim.)

Ennyit a bevezetésből. Van néhány bejegyzésem még a nyárról, ami eddig a blog.hu szerverén vázlat formájában pihent, ezeket a következő napokban megosztom Veletek. Aztán végre a lakáskeresés után a lakástalálásról is beszámolok.

Bringával jöttem hazafelé egy-két héttel ezelőtt, majd egyszer csak egy Vorsicht! Eichenprozessionsspinner - tábla jelent meg előttem az úton. Egy erdő mellett haladtam éppen, lakott területen kívül, kavicsos úton. Megálltam a tábla előtt. Fogalmam sem volt, mit jelent az Eichenprozessionsspinner szó, de némi gondolkodás után arra jutottam, hogy erdős területek szélén Magyarországon is láttam már sokszor hasonló figyelmeztető táblákat, amin például a veszettség elleni védekezésre hívják fel a figyelmet, és itt is bizonyára valami hasonlóról lehet szó, még ha az Eichenprozessionsspinner biztosan nem a veszettséget jelenti. Este és fáradtan már nem akartam tíz kilométert kerülni egy tábla miatt, amit nem is értek (és mindazonáltal a Gefahr és a verboten szavak nem szerepelnek rajta) és közepes magabiztossággal mentem tovább az úton, figyelve közben az erdőt. Tényleg nem tudtam, hogy mire kell figyeljek. Valami állat vagy vadászok vagy fogalmam sincs. Szerencsére pár száz méter után véget ért az út, de később következett még egy rövid szakasz az említett Vorsicht! Eichenprozessionsspinner jelzéssel a kezdetén. Mivel előzőleg semmi atrocitás nem ért, itt már nem törődtem ezzel különösebben. Aztán el is felejtettem az egész sztorit, egészen mostanáig. Bicajozni terveztem a hétvégén, aztán az erős szél miatt, inkább a túrázást választottam. Ki is néztem egy közeli kilátót célpontnak. A kilátóhoz vezető út egy szalaggal volt lezárva, majd a hozzá tartozó figyelmeztetést is észrevettem. Ezúttal piros keretben:

Már megint az Eichenprozessionsspinner! Nem hagyott nyugodni a dolog, és ezúttal a csillagok szerencsés együttállása következtében mobiltelefon is volt nálam, amihez éppen az adatszolgáltatást is megvettem és meglepő módon térerő is volt a domboldalon, így beütöttem az e betűs szót a keresőbe. Tölgy búcsújáró lepke - aha. Bár ettől még nem lettem okosabb. Gyorsan átfutottam egy-két cikket és már spuriztam is visszafelé az úton, lefelé a dombocskáról.
Tekintettel azokra, akik reggeli előtt olvassák a blogot, nem teszek be képet a jószágról, ám mindenféleképpen érdemes megnézni egy-két videót. Magyarul viszonylag kevés infó érhető el, azok nagy része is különböző nem túl precíz bulvároldalokon. Röviden annyi, hogy egy hernyóról van szó, ami a szokatlan jó idő (minden relatív) miatt komoly gondot okoz manapság Németországban. Szőre mérgező és allergiás reakciókat vált ki. A részletekbe nem megyek bele, de van itt például egy videó Nürnbergből és egy másik egy szintén közeli településről.

Ma is tanultam valamit.

Szerencsére a biciklizés volt az egyik hobbim azelőtt is, hogy ideköltöztem. A budapesti metropoliszból egy bajor falu meglehetősen éles váltásnak tűnt, így már az állásinterjún feltett kérdéseim között is előkelő helyen szerepelt a "Mit lehet ott csinálni?" kérdés. "Biciklizni és túrázni." - hangzott a válasz. A település körül hivatalosan 250 km kiépített kerékpárút van. Ez érzéseim szerint ennek inkább a többszöröse, de nyilván attól függ, hogy mit értünk pontosan a körül szó alatt.

Utazásaim során mindig tátott szájjal ámultam a főutak mellet futó, tökéletesen simára aszfaltozott bicikliutakon. Megérkezvén pedig óriási csalódottsággal töltött el, hogy a szélrózsa tetszőleges irányába elindulva csupa apró kavicsos bicikliúttal találkoztam. (Azt hiszem, hogy a Schottersteine volt az első új szó, amit itt megtanultam.) Ezek az utak kétségkívül gyönyörűek voltak: csodálatos táj, semmi szemét és kiépített pihenőhelyek szegélyezték. Ugyanakkor tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy a magammal hozott országúti bringámmal élvezzem az utazást. Általában elszenvedtem két kilométert egy irányba, majd feladtam és a párhuzamosan futó főúton haza tekertem. Mivel az előbb említett látványt azért mégsem akartam kihagyni, kénytelen voltam venni egy új biciklit. Egy alig használt cross lett a befutó az egyik szomszédos faluból. Újra a lehetőségek végtelenje nyílt meg előttem a biciklizés terén.

Az igazi csoda két hét elteltével érkezett. Elindultam egy eddig fel nem fedezett útvonalon és megtaláltam a bicikliútépítészeti műremeket, a széles, tökéletes minőségű, aszfaltozott bicikliutat egy közeli kisváros felé. Nem győztem csodálkozni a szántóföldek közepén vezetett út láttán. A következő alkalommal újra elő is veszem az országútimat!

 A fényképezőgép beszerzése projektem folyamatban van, így hamarosan magasabb minőségű képekkel tervezem illusztrálni a bejegyzéseimet.

Sajnos egy ideje nemhogy a célul kitűzött heti kettő, de a heti egy bejegyzés megírását sem sikerül tartanom. Ennek az a rövid prózai oka, hogy nem unatkozom annyira, mint ahogy azt az elején sejteni véltem. A téltől kicsit tartok, amikor nem lesz ennyi szabadtéri program, ráadásul a kollégáim is ráerősítenek sokszor, hogy a tél dögunalom a környéken, de ebből egyelőre semmit nem érzek.
Bajorországban az iskolaszünettel egy időben beköszöntött a nyár és vele együtt a harminc fok. Ez - a tóparton ülve igazán csodálatos időjárás - sajnos az irodában kevésbé jól viselhető, ahol ma 33,5 fokot mutatott az asztalomra kitett hőmérő. Sosem voltam a klímás iroda híve, de be kellett látnom, hogy erőteljesen romlik a hatékonyságom, amikor tűzi a fejem a nap és mindenhol folyik rólam a víz. Na igen, a fejem felett lévő bukóablak határozottan nem a kedvencem... Ma megelégelve a szituációt és a magyar leleményességet kihasználva,  délután átmentem a másik épületben lévő kollégáimhoz némi kamu indokkal. Olyannyira jól sikerül a spontán megbeszélés, hogy kaptam is egy asztalt náluk a szép, klímás és jó kilátással bíró épületben. Ha marad a hőség, amit persze néha megszakít egy-egy gyorsan átvonuló zivatar, akkor a következő két hét délutánjait a másik irodában töltöm. Délelőtt még nálunk is viselhető az idő; 29 foknál nem szokott több lenni odabent. Amit nagyon értékelek itt, hogy a munkakörülményeknek megfelelően legalább kiöltözni nem kell, így simán mehetek a leglazább, játszós ruhámban reggelente.

Ha már ruhák, még a sztorit a munkaruhámmal kapcsolatban nem írtam le. Az első négy hétben minden hétre jutott átlag egy vevőlátogatás, számomra legalábbis betanulás gyanánt. Imádok utazni, ráadásul vezetni sem nekem kellett, mondhatnám tökéletesek voltak a körülmények, azonban megvan a munka árnyoldala is. Néha komolyan nehezemre esett  egy-egy gyárban a melegben vagy a terjengő szagoktól nem rosszul lenni, amikor meg már megtanultam, hogy az időjárás ellenére lazán kell öltözni, akkor meg tuti a hűtőházban töltöttük a fél napot.
A legnagyobb gondom az volt, hogy elég koszos lettem egy-egy ilyen látogatás után és akkor még semmihez sem nyúltam hozzá. Egy idő után jeleztem a főnökömnek, hogy igazán örülnék egy olyan munkavédelmi nadrágnak, ami a mellettem ülő kolléganőnek is van. "Persze, semmi probléma." - mondta ő, majd szaladtunk is együtt a raktárba. (Azért meglepett ez a fajta hatékonyság.) A ruharaktárért egy idősebb bácsi felel. Először nekiállt pampogni, hogy mostanában egyre többen akarnak munkaruhát a fejlesztésről, és hogy ez nem igazán jó így, mert elhordjuk az összeset. A főnököm elmondta neki, hogy márpedig ez kell és kész. Aztán jött az általános pasik uralta munkahelyek problémája: a női méret. Ilyen persze nem volt, így megkaptam a legkisebb pólót, pulcsit és nadrágot. Természetesen hatalmasak voltak, és biztonságos munkavégzésere semmiféleképpen sem alkalmasak. Halkan megjegyeztem azért a főnökömnek, hogy évek óta árad a német sajtóból, hogy növelni kell a női arányt a természettudományi területeken, aztán mikor itt van egy lány, nem tudnak vele mit kezdeni. Megértő hümmögést kaptam csak a felvetésre.
A ruhaproblémára természetesen akadt más megoldás; némi egyeztetés és telefonálgatás után végül a legfelső helyi vezető hozott nekem ruhát a külföldi központi telephelyről. A pulóver még mindig nagy, de őszig a következő pesti látogatásomkor simán átszabatom.

Emlékeim szerint már az iskolában is előfordult, hogy heves vita bontakozott ki a paradicsom zöldség avagy gyümölcs létéről. Egészen eddig tartottam magam ahhoz a határozott elképzelésemhez, hogy a paradicsom márpedig zöldség és emellett rettentően furcsálltam a paradicsomlé gyümölcslevek közötti megjelenését. Tegnap azonban kellően elbizonytalanodtam a témában. Az internet korában ugyan két kattintással kideríthető, hogy igazából teljesen mindegy, hogy gyümölcsnek vagy zöldségnek tartjuk számon szegény paradicsomot, tekintve, hogy a gyümölcs, mint növénytani kategória nem is létezik.

Keddenként gyümölcsnap van az új cégemnél, ami azt jelenti, hogy ilyenkor reggelente érkezik néhány láda gyümölcsszállítmány, amiből mindenki kedvére vehet. Múlt héten banán, alma és eper volt, ezen a héten pedig paradicsom került a banán és a laposbarack mellé. Némi (több órás) bizonytalankodás után felmarkoltam én is a kis paradicsom adagomat, a "reggeli szendvicsbe jó lesz" felkiáltással, majd igazából könnyedén túlléptem a paradicsom (nem)gyümölcs léte feletti dilemmámon.

Estére az egyik kollégám ("a másik lány") elhívott engem és még néhány srácot a csapatból a biergarten-be enni valamit. Szívesen csatlakoztam, némi szocializáció semmiféleképpen sem árt, meg amúgy is eleget ülök itthon egyedül. Mivel nem voltam különösebben éhes, egy desszert rendelése mellett döntöttem. Gondoltam kipróbálok valami bajor specialitást, így a Nonnenfürzle-re esett a választásom, legyen ez ugye bármi is. Az összetevők között a gyümölcssaláta jelentését ismertem, azt meg kifejezetten szeretem, így bíztam abban, hogy valami jót választottam. Nemsokára kihozták ezt a tányért:

Fánkocskák, fagyi, tejszínhab és PARADICSOM, mint a gyümölcssaláta fő alkotóeleme. Ráadásul holland ízű!* Azért némileg csalódott voltam. Az este ennek ellenére jól sikerült, de a bajor gyümölcstálakat a jövőben nem fogom erőltetni.

* = Víz, vagy ahogy anyukám mondaná "seízű", de erről bővebben egy másik bejegyzésben fogok írni.

Ez egy unalmas poszt lesz az időjárásról. Szóltam előre.

"Hiányolni fogom a nyarat." - mondogattam sokat indulás előtt és igyekeztem kiélvezni a kora nyári 35 fokot az elutazás előtt. Tapasztalatból tudtam ugyanis, hogy itt hideg lesz és sokat fog esni az eső. Hatalmas meglepetésként ért, hogy a megérkezésem utáni napokban ragyogóan sütött a nap és 30 fok felett volt a hőmérséklet. Azóta persze már megérkezett a fagyos, nyári, esős idő. Ami az időjárást tekintve meglepő, hogy a nyárias napokon reggelente óriási köd van. Mióta csak maximum 15 fok van napközben, a ködnek nyoma sincs. Biztos velem van a baj, de eddig a ködöt a hideghez kötöttem, most át kell állnom. Ha a közeli templom tornyát sem látom reggel az ablakból, akkor tudom, hogy hamarosan kisüt a nap.

Mivel egy pillanatot sem szeretnék elmulasztani a csak nyomokban létező bajor nyárból, így már 20 fok felett előveszem a nyári ruhákat és a napszemüvegemet, és megyek a szabadba. Ilyenkor kinyit a városi szabadtéri uszoda és a közeli tópart is megtelik strandolókkal. Kiültem én is egy sziklára élvezni a napsütést, de hiába a fürdőzők látványa, eszembe sem jutna bemerészkedni a vízbe. Még a fürdőruhához is hideg van! :)

Saját megfigyeléseim alapján, sokáig azt tartottam, hogy Németországban kétféle időjárás létezik: esik az eső vagy éppen most állt el. Aztán pár évvel ezelőtt Münchenben megtapasztaltam a szibériai hideget is. Télikabátban, sapkában, sállal beburkolózva annyira fáztam egy délelőtti séta közben, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy elfelejtettem felöltözni és nincs rajtam ruha. Legemlékezetesebb időjárással kapcsolatos élményeim a fagyos nyárhoz kötődnek. Lassan 10 éve, hogy egy nyári szemesztert egy német főiskolán töltöttem. Emlékszem abban az időben Magyarországon sorra dőltek meg a százéves melegrekordok: 42 fokot mértek. Nálunk meg volt 8 és 12. Nem győztem az összes létező nálam lévő ruhát magamra húzni.
Az utóbbi pár évben kezdenek megdőlni a magam által felállított sztereotípiák, hiszen többször is sikerült már kifognom egy-egy meleg, nyári napot. Egy szó mint száz, alapvetően fel voltam lélekben készülve arra, hogy itt bizony hideg lesz. Persze aki nem bírja a forróságot, annak Bajorország akár a földi paradicsom is lehet, de én attól még 30 fok párti vagyok. Talán idővel akklimatizálódom.

Miután rendelkezünk hivatalos lakcímmel, minden lehetőség adott, hogy elintézzünk minden mást. De mire van még szükség?  

 1.  Betegbiztosítás
online ügyintézés: 1 óra (összehasonlító oldalak tanulmányozása) + 10 perc (regisztráció)

A Krankankassen Vergleich szókapcsolatot a Google keresőjébe bepötyögve több összehasonlító oldal is található a betegbiztosításokról. Egyet kötelező választani és szabadon eldönthetjük, hogy melyik lesz az. A biztosítás havi díja és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások köre is minden biztosítónál más. Én ellentétben azzal, amit a munkáltató ajánlott, kiválasztottam a számomra legjobb ár-érték arányúnak tűnő szolgáltatót, amelynek aztán a honlapján regisztráltam a betegbiztosításhoz. Két-három munkanap elteltével meg is érkezett postán a visszaigazolás. Ezután még egy fényképet kellett feltölteni a honlapra (vagy elküldeni a kapott válaszborítékban postán), hogy elkészíthessék a TAJ-kártyát. Ez egy klasszikus kártya formátumú fényképes igazolvány, aminek előlapján a biztosító adatai szerepelnek, hátlapja pedig  a megszokott kinézetű EU-s egészségbiztosítási kártya. (Amúgy mennyire egyszerű és zseniális ötlet, hogy az EU-kártyát nem kell külön kérvényezni.)
Fontos, hogy ezután Magyarországon is be kell jelenteni, hogy külföldön vagyunk biztosítottak. Ez elvben az ügyfélkapun keresztül könnyedén megtehető. A gyakorlatban pedig úgy néz ki, hogy egy Java frissítés után telepíteni kell az igen hangzatos ANYK általános nyomtatványkitöltő keretprogramot a NEAK honlapjáról, majd ugyaninnen a szükséges nyomtatványt is. Amikor végre sikerül elindítani a 20+ évvel ezelőtti felhasználói felülettel megáldott szoftvert (és még emlékezünk rá, hogy tulajdonképpen mit is akartunk csinálni), akkor már tényleg hamar kitölthető a nyomtatvány, amit aztán az ügyfélkapuba belépve fel is lehet tölteni. (Az ügyfélkapu regisztrációhoz személyes okmányirodai megjelenés kell, ezt tanácsos még a kiutazás előtt elintézni.) Az OEP-től két nap elteltével egy "a tartalmi feldolgozás megkezdődött" üzenet érkezett csak, jó esetben 60 napon belül rögzítik a bejelentést. Vigyázat! - nekünk csak 15 napunk van erre, utána 100 000 forintig bírságolhatnak.

2. Nyugdíjbiztosítás
ügyintézés: -

A biztosítási számomat postán kaptam meg, miután a munkáltató bejelentett.

3. Adószám
telefonos ügyintézés: 3 perc

Már rezignáltam tudomásul vettem, hogy az első hónapban bizony nem fogok fizetést kapni, mert nem tudtam leadni az ún. IdNr.-t a cégnél a bérszámfejtéshez. Az egyik HR-es lány javaslatára felhívtam az illetékes Finanzamt-ot, ahol annak dacára is készségesen lediktálták az adószámomat, hogy a honlapjukon világosan le van írva, hogy adatbiztonsági okok miatt ezt sem telefonon, sem online módon nem osztják meg.

4. Bankszámla
ügyintézés: 1 óra (összehasonlító oldalak tanulmányozása) + 5 perc (számlanyitás) + 10 perc (posta)

Habár a cég lehetőséget biztosított volna rá, hogy a magyar bankszámlámra utaltassam a fizetésemet, a bankom érvényes díjszabása miatt ezt semmiféleképpen sem kívántam igénybe venni. Kellett hát gyorsan egy német számlaszám.
A kulcsszó most a Girokonto Vergleich, amit a keresőbe beírva ismét több ajánlat közül válogathatunk igényeinknek megfelelően. Nekem végül egy ún. Direktbank-ra esett a választásom. A direkt vagy online bankok olyan pénzintézetek, amelyek nem rendelkeznek fiókhálózattal, cserébe igen olcsók. A számlanyitás online történik, az adataim megadása után egyből meg is jelent a számlaszámom a monitorom, majd egy héten belül a bankkártyák és a hozzá tartozó kódok és jelszavak is megérkeztek postán. Az online regisztráció után még igazolni kell a személyazonosságunkat. Ez történhet webkamerán keresztül vagy egy postahivatalba befáradva, ahol megnézik az útlevelünket.

5. Telefonszám
ügyintézés: 5 perc (SIM kártya vásárlás) + 5 perc (azonosítás)

Erről korábban már írtam itt. A SIM kártya aktiválását interneten keresztül végeztem, gyakorlatilag az útlevelet kellett megforgatni a webkamera előtt. A beszélgetést legalább öt nyelven lehet bonyolítani (a magyar nem volt köztük).

Az én munkaadóm az itt 1-5 pontban felsorolt számokat és a lakcímemet kérte be ahhoz, hogy tudjanak fizetést utalni. Ezen felül még az előző munkaadótól lett volna szükség egy nyilatkozatra, hogy hány nap szabadságot vettem ki idén. Mivel előzőleg Magyarországon dolgoztam, meggyőztem a HR-es lányt, hogy szerintem esetemben ez talán mégsem kell.  

Azt kell mondjam, hogy egyelőre le vagyok nyűgözve. Nem voltak elvárásaim az új munkahelyemmel kapcsolatban, inkább ugródeszkának tekintettem. Úgy voltam vele, hogy bármilyen is lesz, a hosszútávú lehetőségeim egy releváns németországi tapasztalattal biztosan megsokszorozódnak. Persze nehéz két hét után messzemenő következtetéseket levonni, de egyelőre igencsak tetszik a hely. Van egy csomó dolog, ami új és még netán jobb is, mint korábban volt, de persze emellett vannak rosszabbak és hiányzók is az előzőekhez képest. A kezdeti fogadtatás és a személyemhez történő hozzáállás eddig azonban egyértelműen a pozitív felé billenti a mérleget. A munkahelyi felelősség, a tanulási lehetőség, a kedves kollégák és (az eddig) problémamentes vevők adottak. Ha ez az állapot hosszú távon fent tud maradni, akkor azért elleszek itt pár évig.